Ausztria – 2014. május 24.

Egyszer csak fogtuk magunkat, és kimentünk Ausztriába. Bár az úti cél eredetileg Parndorf volt – ahol jártunk már korábban egy csoportos kiránduláson -, végül kimerészkedtünk Bécsbe és a Praterbe is. Hát, nem bántuk meg. Jöjjön erről egy képes beszámoló, minimális szöveggel.

IMG_7607

A cseszneki vár

IMG_7613

Parndorf egy részlete kívülről

A GastroEck finomsága: Berner Würstel mit Brot (sajttal töltött Wurst, szalonnába tekerve, mmm)

A GastroEck finomsága: Berner Würstel mit Brot (sajttal töltött Wurst, szalonnába tekerve, mmm)

Különlegesség a parndorfi Burger Kingben: Oreós x-cream

Különlegesség a parndorfi Burger Kingben: Oreós x-cream

Miután szétnéztünk Parndorfban, és megállapítottuk, hogy nem nekünk valók a Gucci, Prada vagy Karl Lagerfeld üzletek – ellenben rengetegen sétáltak egy halomnyi ilyen márkájú táskával -, a Lindt boltban vásárolt Katzenzungen Tafellel útnak indultunk Bécsbe. És bár az ég hirtelen leszakadt, mire a belvárosba értünk, már ismét szép idő volt, így a Pratert is megkerestük, ahol én osztálykiránduláson jártam először és eddig utoljára.

A parkolásért kellett fizetni, de belépő külön nem volt, csak azért kellett pénzt kiadni (néhol nem is keveset), ha valamilyen vidámparki játékot használni szerettél volna. Régen is ez volt a rendszer. Szóval először leparkoltunk, körbesétáltunk a helyen, ámultunk pár “játékon”, majd közöltem Zsével, ha nem ülünk fel legalább egy valamire, felesleges volt idejönnünk. Végül kiválasztotta az egyik legdurvábbat, a Schwarze/Black Mambát. Kétségkívül ez volt a legdurvább vidámparki játék, amin valaha ültem! Hogy miért? Körülbelül 46 méter magasan voltunk, emellett pedig 80 km/h-val forgott a berendezés. A legtöbbször pedig fejen állva voltunk vagy hason lebegtünk több tíz méter magasan. Bár a menetidő közepén egyszer megálltunk a legmagasabb ponton, normális állásban – így láttuk Bécs tájképét, fantasztikus volt! -, éreztük, most jön még a java. És tényleg: egyszer csak hátrarándultunk, és olyan sebesen pörögtünk, hogy már csak sikítozni maradt erőnk, illetve beszélgetni egymással, hogy EEEZBRUTÁLDURVAAA! Mielőtt kiszálltunk volna az ülésből, ülnöm kellett még egy kicsit egy helyben, hogy normálisan fel tudjak állni, és minden vérem a helyére kerüljön. Még másnap is erről beszéltünk. Videók – nem csak általam, de – készültek már erről a szerkezetről, utazásról, s bár így is durvának néz ki, az élmény még többszörösen durvább.

A legmagasabb "körhinta" - legközelebb erre is felülünk

A legmagasabb “körhinta” – legközelebb erre is felülünk

Voltaire

Volare

Alig van olyan szerkezet, ahol ne a magasban repülnél

Alig van olyan szerkezet, ahol ne a magasban repülnél

Volt sok Mario, Minion, Hello Kitty - és UFO

Volt sok Mario, Minion, Hello Kitty – és UFO

Schwarze/Black Mamba - a kereten belül is forognak az emberek

Schwarze/Black Mamba – a kereten belül is forognak az emberek

Schwarze/Black Mamba - ekkor volt egy kis városnézés

Schwarze/Black Mamba – ekkor volt egy kis városnézés

Off-ride videó a Mambáról

Ez pedig már a legdurvább nézet: az on-ride videó.

Ha tehetitek, nézzetek el ide!

Mi ezt követően Komárnóba lestünk ki pár perc erejéig, úgyhogy egy nap alatt jártam Ausztriában, Szlovákiában és Magyarországon.

Pécs, te csodás! #2

2014. január 23-án is Pécsett voltam/voltunk a csajokkal, és habár a délelőtt gyorsan elment, nem volt unalmas. 9.00 helyett 9.30-kor sikerült is felkelnem, aztán délelőtt nagy nehezen megterveztük a nap hátralevő részét. Így alakult:

14 órára lefoglaltam a mozijegyet 3 fő részére (G, P és én), mert D-nek sajnos meccse volt, amit nem hagyhatott ki. Így hárman vettük be a Pécs Plazában található Cinema Cityt, hogy megnézzük az Elpuskázva c. vígjátékot. A buszt simán elértem, bár nem G-vel és P-vel utaztam, mert ők véletlenül az eggyel előbbivel elmentek, úgyhogy várniuk kellett rám a plázánál. 13.20 körül találkoztunk, majd rögtön megcéloztuk a pénztárat, hogy gyorsan megvegyük a mozijegyeket. Gondoltuk mi, hogy gyors lesz. Nem így történt, mert egy iskolás csoportnak kellett kb. 30 jegyet nyomtatnia a srácnak, szóval mondta, eltart még egy kis darabig, mire a miénket oda tudja adni, hiába nem volt előttünk senki. A Cinema City PopKarácsonynak köszönhetően volt 1+1 mozijegyem, szóval 3 helyett csak 2 teljes árú jegyet kellett venni, ami még a szokásosnál is olcsóbb volt, mivel első előadásra mentünk.

A jegyvételt hamar letudtuk, szóval leültünk még a film kezdete előtt egy padra beszélgetni. Jólesett, pláne, hogy cuki kisgyerekek is voltak körülöttünk, akik közül az egyik kis srác nagyon ismerkedett velünk. Odajött a padunkhoz, megfogta a térdemet, végig minket nézett, jópofa volt. Utána még azt is láttuk, hogy egy idegen kiscsajhoz odamegy, aztán kétszer hatalmas cuppanóst nyom a szájára. Hát, igen, genetikailag kódolt dolgok ezek.

Végül fogtuk magunkat, közeledett 14 óra, beálltunk a büféhez, hogy a PopKarácsonyos kuponokat felhasználjuk. Volt 1+1-es közepes popcornom, amit odaadtam G-nek és P-nek, nekem pedig egy ingyen kis popcorn járt. Mellette pedig 1+1-es üdítőm is volt, szóval kettőt kellett fizetni. Meg is lepődtünk a végösszegen, a jegy 2 080 forint volt, a kaja és üdítő kombináció pedig 1 430 forint, úgyhogy nagyon-nagyon jól és olcsón kijöttünk.

1621968_793211427360525_158640333_n

Elpuskázva

A 7 soros teremben összesen 6-an voltunk, a 7. sor közepén egy pár, alattuk, a 6. sorban középen mi hárman, meg a 3. sor közepén egy foreveralone srác. A mozizás úgy kezdődött, hogy csak az előzetes – ami valószínűleg egy magyar filmet reklámozott – hangját hallottuk, ellenben képet nem láttunk. Viszont a következőnél már megjavult a dolog, minden klappolt. Ahogy a film is teljesen rendben volt. És hiába csak 103 perces, a végére úgy kellett pisilni mindannyiunknak, mint még soha! (Azt hittem, nagylány leszek, hogy végre megiszom az üdítőmet, de nemhogy nem sikerült, még ilyen kellemetlenség is volt miatta, ej!) Úgyhogy megrohamoztuk a mosdót, majd vásárolgattunk egyet a plázában, ahol szerencsére 990 forintért szerezhettem egy csinos táskát.

Hazamentünk, kis pihenés volt, aztán P-vel találkoztam a Kórház téren, mert pszichológushoz mentünk. Nem kell rosszra gondolni, interjú volt az ürügy, bár szexológia témakörben. Az elején bármennyire is szorongtunk, érdekes és izgalmas volt feltenni a bácsinak – akivel már tegeződünk – a kérdéseket, jó volt megtudni, hogy sok dolgot mennyire jól gondolok vagy látok, többek között párkapcsolati témakörben. A “kikérdezés” 1 óra 15 percen át tartott, de minden pillanatát imádtam.

Aztán P-vel elmentünk a Club Garage-ba, ahol G várt minket. Rendeltünk innivalót – én fehér forró csokit, a lányok puncsot -, beszélgettünk, fotózgattunk mindent – ők pl. engem, ahogy bekapom a csoki tetejéről a habot, nyamm -, majd megérkezett D és a párja, L is. Úgyhogy ötösben folytatódott az este, csaknem egészen éjfélig. P-vel részletesen ecseteltük a többieknek a tapasztalatokat a szexológusnál (téma volt a hűség és hűtlenség, hogy mitől nagy ő a nagy ő, de az állatpornó és az análszex egyaránt), ami elég jó hangulatot adott az estének. Ja, és az is, hogy a pultos csajszi megengedte, hogy egy másik cégtől rendeljünk hozzájuk pizzát, így érkezett közénk még egy 45 centis sonkás-kukoricás finomság is.

1484292_793211300693871_2045267448_n

Fehér forró csoki és puncsok

1546341_793211220693879_1745083819_n

45cm-es sonkás-kukoricás pizza

Éjfél után haza is értem, és azt kell mondjam, elég szuper napot zártam.

Pécs, te csodás! (Az időhiány ellenére is.)

Hónapok óta nem írtam, ami azt jelenti, hogy nincsen rá időm. Mert esemény, na, az van bőven. Igazából most is más dolgom lenne (TDK- és egyben szakdolgozat írása, anyaggyűjtés), de úgy gondoltam, ezt a beszámolót nem szabad kihagynom. (Talán a többit  is pótlom majd előbb-utóbb, rekonstruálva például a novemberi történéseket.)

2014. január 21-étől ismét bevettem Pécset pár napra, azért, hogy a barátnőimmel találkozni és kikapcsolódni tudjak. Ez elég jól sikerült már az első nap. Elterveztük, hogy ha már itt tanulunk, megnézzük együtt is Pécs jellegzetességeit, így többek között a TV-tornyot, az állatkertet vagy a Tettyét. Amikor visszaérkeztem Pécsre, a vonatról láttam, hogy nem látom a TV-tornyot, de úgy döntöttünk, a ködös Mecsek sem állíthat meg bennünket.

Szóval gyorsan az albérlet, majd a főpályaudvar felé vettem az irányt. A helyi járaton már találkoztam G-vel és P-vel, és egy volt csoporttársunkkal, M-mel is összefutottunk, szóval múltidéztünk egy jót. 12.05-kor pedig már közösen (4-en) robogtunk a TV-torony felé: D, G, P és én. A táj fantasztikus volt már a buszról nézve is, ám minél feljebb és közelebb kerültünk a toronyhoz, annál ködösebbé vált az idő.

Mielőtt leszálltunk volna a buszról, feltűnt, hogy sok tűzoltóautó áll a torony parkolójában, néhány katasztrófavédelmis autóval megtűzdelve. Minket ez természetesen nem zavart. Ahogy az sem, hogy a torony aljánál állva sem láttuk a TV-torony tetejét. Az viszont kezdett frusztrálni bennünket, hogy semelyik pénztárban sem találtunk embert. Így fogtuk magunkat, jeleztünk a liftesnek – mert hát ez volt kiírva -, aki pár perc után meg is érkezett, és közölte, hogy felmehetünk, akár akciósan is, de kilátni, na, azt úgy nem lehet, mert tejköd van. Hosszú tanakodás után, s a tűzoltófiúk bátorítására – helló, lányok (mindenki köszönt nekünk, hol csak úgy, hol pedig mosolyogva); ti is velünk jöttök? – végül úgy döntöttünk, nem élünk a lehetőséggel, visszamegyünk a belvárosba. Viszont 13.00 környékén járt az idő, a legközelebbi helyi járat pedig csak 14.30 körül indult a toronytól. Úgyhogy nem cicóztunk, fogtuk magunkat, és kis segítséggel ugyan, de bekéretőztünk a fiúkhoz, pontosabban egy médiás, két srácból álló csapathoz.

pecskod

Ködösítés

Az autóban csak úgy szorongtunk, mert legelöl a sofőr srác vezetett, mellette ült D, hátul pedig a második srác, G, P és én. Jófejek voltak, beszélgettünk az út alatt, s egyszer még a mellettünk ülőnek a telefonja is megszólalt, mire úgy reagált, vegye fel neki valaki, mert ő nem fér hozzá. Vicces volt. Végül persze megnézte a telefont, azt mondta, a felesége kereste, de inkább nem veszi fel, mert nehéz lenne elszámolnia azzal, hogy fiúkkal volt gyakorlaton, erre négy idegen lánnyal szorong a kocsiban. Szóval így vonultunk a tűzoltósággal és a katasztrófavédelmisekkel le az állatkertig, ahol kidobattuk magunkat, mondván, legalább ezt megnézzük.

Igen ám, de amint kidobtak bennünket, majd elhajtott az egész brigád, a nagy ZÁRVA táblára lettünk figyelmesek. Szerencsére azonban közvetlenül az állatkert mellett van egy buszmegálló, ahol lényegesen több járat jár a toronyhoz képest, ráadásul nem is csak kétóránként. Úgyhogy fotózással töltöttünk egy kb. 10 percet, aztán pedig átszállással bebuszoztunk a belvárosba, majd az uránvárosi Mr. Remy kajáldába.

allatkert

A felújítás miatt csak hétvégente nyitva tartó állatkert

Mindannyiunk nagyon szereti ezt a helyet, ami nem véletlen: ugyanis a rendelt gyrosaink mellé elfelejtettünk teát kérni, majd egyszer csak mégis hoztak nekünk fejenként egy adagot, közölve, ez a ház ajándéka. (Nem mellesleg isteni finom almás-fahéjas tea volt, ilyen finomat még soha nem ittam!) Itt eltöltöttünk egy kis időt, jól megebédeltünk, majd fizetéskor még egy “boldogságcukorkát” is kapott mindegyikőnk a pultos sráctól, mert azt mondta, a tea is “boldogságtea” volt, illetve mi nagyon vicces, vidám és aranyos lánykák vagyunk, jó hangulatot vittünk a helyre, megérdemeljük. Jó is volt a hangulatunk utána!

gyros

Mr. Remy gyrosai (és a már fogyasztott teák)

Aztán közösen elmásztunk a SPAR-ba, ahol felismert a kasszás srác – pedig már régen vásároltam náluk, mióta az új albérletbe költöztem -, beszélgettünk egy keveset, majd azt mondta, biztos felfigyelnek majd rám az általános iskolás tanítványaim is, mert ő is felfigyelt rám. Juhé!

Délután kis pihenés és munka következett, 20.30-tól éjfélig pedig az említett lánycsapattal voltam. Úgy volt, hogy kinectezünk, ám AV-módra nem igazán lehetett átváltani a TV-t, így meghiúsult a dolog. (Nem adom fel!) Ellenben a Beugró 1-2. nálam van, azzal nagyon jól eljátszottunk, plusz beszélgettünk, terveztük a hetet. Szuper minden!

Helló, november!

Eljött a november. Túl a halottak napján, és minden ilyen dolgon, lejárt az őszi szünet is, ami azt jelenti, újra vissza kell rázódni az egyetemi életbe. Ez szerencsére elég jól sikerült, ugyanis október végén, még az “őszölésünk” alatt is dolgoztam, pontosabban újságírtam, aminek a kézzel fogható eredménye most lett meg. A november 4-i lapszámban ugyanis kaptam 2 oldalt az interjúmnak, 1/5 oldalt a publicisztikámnak az ábrázatommal együtt, továbbá meglepetésként ért, hogy 1/4 oldalban lefordították angolra az interjúm egy kis részét, illetve beraktak állandó munkatársnak. Tetszik ez a folytatás!

hellonov

Kép forrása: Tumblr

Emellett pedig megtartottuk a legelső magyaróránkat D-vel mint tényleges óraadók. Na, jó, még ott volt A, az előző tanár, aki folyamatosan figyelt bennünket; a véleményét, tippjeit, észrevételeit pedig lejegyezte, majd megosztotta velünk.

Az óra kezdete előtt 2 órával összeültünk D-vel, megbeszéltük, hogy mit tanítunk a könyvből (Tettre kész), mi a tanmenet – és pár diák nevét. Közvetlenül a kezdés előtt elmentünk a Sparba, hogy vegyünk nekik nápolyit, mert hát hungarológiatanárként a kultúra bemutatása is fontos a külföldi hallgatók számára. (És azért kulcsszó a lekenyerezés is – bár ez jelen esetben lenápolyizás volt.)

Először bemutatkoztunk, mert bár láttak már bennünket, a neveinket nem feltétlenül tudták, majd megkérdeztük, mi volt a házi feladat. Az egyiket ezek közül ellenőriztük, ami az idővel volt kapcsolatos (hány óra van?).

Az egymásra hangolódást az új nyelvtan követte, ami a “Mi az magyarul, hogy…?” kifejezés megtanítása és tudatosítása volt, illetve a “Mi ez/az?” kérdések értelmezése és válaszadás. Mindketten a szemléltető módszer hívei vagyunk, úgyhogy a tankönyvben megtalálható szavakat használtuk, s ami volt nálunk, aztán élőben meg is mutattuk. Így sajátították el az újság, alma, útlevél, fénykép, fényképező, zsebkendő, öngyújtó, toll, ceruza vagy táska szavakat. Természetesen megkérdeztük, tudják-e, mit ábrázol az adott kép angolul, majd ha volt, aki tudta, mondhatta magyarul is. Minden esetben segítettük a kiejtést, és ahol kellett, leírtuk a táblára a szavakat. A kedvencük az öngyújtó volt – természetesen a kiejtés nehézsége miatt.

Legfőképp a tankönyv és a munkafüzet segítségével szemléltettük az új anyagot, illetve kérdésekkel igyekeztünk memorizáltatni velük a szavakat. Viszont a csoport annyira ügyes, okos és gyorsan halad (pedig A0-A1 szintű emberekről van szó!), hogy az utolsó 30 percre már elfogyott a tanítandó tananyagunk. Úgyhogy spontának voltunk, rögtönöztünk pár feladatot, amíg a kiadott dolgot csinálták a diákok. Így az új szavakat próbáltuk leíratni velük az alapján, ahogy mi kiejtettük nekik. Az egyik legproblémásabb a zsebkendő volt, de természetesen mindegyikük nagyon jól vette a kihívást.

A végén pedig ismételtük a “Mi van a táskámban?” feladatot, majd az enyémből előkaptam a nápolyit, amit körbeadtam a diákoknak. Ízlett nekik! (Győri márka, nyilván.)

Ezután volt még 1-2 kérdés, megköszönték az órát, érdeklődtek a vizsga felől (amit majd mi állítunk össze és vezényelünk le), s elmentek. Mi pedig ott maradtunk A-val, aki elmondta, hogy meglepően ügyesek voltunk, és meglepően jól tudunk párban dolgozni. Egy-két ötletet, tippet adott még, hogy mit hogyan érdemesebb tanítani (például: az új szavak rögtön az óra elején kerüljenek fel a táblára), de összességében elégedett volt velünk, és azt mondta, nem lesz gond, pláne úgy, hogy ez még csak az első tanítási gyakorlati óránk volt.

Szerdán pedig következik a második etap – és már kulcsom is van az Erasmus-tanteremhez. Nincs megállás!

Totális megújulás

Már nemcsak a belső énemet tekintve újulok meg (tudjátok, ez a komfortzónás dolog), hanem a külsőmet tekintve is: a nagy ösztöndíjösszegeknek és a leárazásoknak köszönhetően alkalmam nyílt új ruhák, kiegészítők vásárlására is, aminek nagyon örülök. Mostanában elkezdtem színes gatyákat nézni, szerencsére találtam is párat, úgyhogy mindenféle színben pompázom, szabályosan kivirulok tőle. A múlt héten volt a nagy shopping-dömping utolsó felvonása (többet már nem költekezem), ahol másodmagammal, D-vel együtt sikerült ezeket az új holmikat beszerezni. Képes-áras-áruházas blogposzt következik (ehhez a bekezdéshez később lesznek fotók).

Emellett D segít nekem az ebayes rendelések lebonyolításában is, méghozzá úgy, hogy kinézem az adott terméke(ke)t, elutalom neki a pénzt, ő pedig intézi a megrendelést haza hozzá, s amint megkapja az árukat és otthon van, a legközelebbi találkozónkkor már adja is oda nekem őket. Szóval innen következik pár szépség, avagy életem első ebayes cuccai:

eb1

Bagoly gyűrű: 250 forint | Superman gyűrű: 350 forint

eb2

iPhone 3GS tok: 700 forint

Ami viszont az igazán nagy dolog, hogy szemüveges lettem. Tudjátok, volt egy időszak, amikor sokat betegeskedtem, orvosról orvosra jártam, így többek között szemészhez is, aki végül – nagy nehezen – kimutatta, hogy bizony -0,5 dioptriát romlott a szemem. Múlt pénteken (2013. 10. 18.) elmentem Anyuval egy Opti Markt üzletbe, ahol meg is rendeltem a keretet és a lencséket (egy helyi vizsgálatot követve végül -0,75-ös lettem), amik tegnap (2013. 10. 25.) megérkeztek és át is vettük őket. Az egyik optikus srác azt mondta, nagyon menő a keretem, elég hipsteres, és hogy neki is hasonló van otthon, imádja. Én pedig őt imádtam. A szemüveget amúgy egyáltalán nem bánom, kicsit fura még, hogy non-stop rajtam van – így már feltűnik, hogy picit tényleg homályosan látok -, de igazából mindenki kezdi megszokni. És sokan meg is dicsérték az első éles bevetésén, úgyhogy dupla öröm.

sz1

a -0,75-ös, állandóan hordott szemüvegem

sz2

a -0,75-ös, állandóan hordott szemüvegem

Mára próbáltam fodrászt szervezni, amit végül nem sikerült megoldani, de ami késik, nem múlik. Úgyhogy tényleg totálisan újulok, remélem, nem csak nekem jön be a dolog!